Természetesen „Kicsi” M. Péter önjelölt országvezető zavarkeltő, felforgató ténykedéséről van szó, aki a jövő évi ogy. képviselőválasztás permanens folyamatában kívánja a brüsszeli elvbarátait és a hazai közvéleményt magyarországi rémtörténetekkel szórakoztatni.

Szándéka szerint azt kívánja bizonyítani, hogy a nemzeti kormány és személy szerint Orbán Viktor miniszterelnök vezetői alkalmatlansága felelős minden olyan negatív eseményért, ami az országban történik, legyen az akár egy külföldi személy által okozott közúti autóbaleset, akár egy közintézményi WC takarítási hiányossága, vagy egy téves bírói döntés, vagy közigazgatási eljárási hiba, stb., stb.

Olvass tovább

A legenda szerint Vance külügyminiszter a repülőgépből kiszállva megkérdezte magyar üdvözlőit: Miért volt ez a hét díszlövés? Hiszen nem az elnök jött, hanem én, a külügyminiszter?… A díszlövések a Koronának szóltak – volt a válasz. Homa János újságírónak, az Agria főszerkesztőjének tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház véleményportál főszerkesztője.

– Főszerkesztő úr, nekünk magyaroknak miért kell különösen nagy tisztelettel felidéznünk a 100 éves korában meghalt Carter elnök alakját?

– Teljesen egyet értek Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, aki korábban az X-en közzétett bejegyzésében ezt írta: „Azzal, hogy Carter amerikai elnökként a 70-es évek végén visszaadta a Szent Koronát Magyarország népének, reményt adott a szabadságszerető magyaroknak egy reménytelen időben. Szeretném kifejezni legmélyebb részvétemet a Carter családnak és az amerikai népnek.”

Olvass tovább

I. M. Hóka Ernő.

Rózsa Ákos filmes szakembertől kaptam a hírt New Yorkból: „Ez a szomorú nap is eljött! Ernő bácsitól búcsúzunk, aki 1931. július 30-án született Galgahévizen és tegnap, 2025 január 4-én eltávozott tőlünk.”

New York nélküle nem olyan már, mint vele volt. Nélküle dübörög tovább a Beton Bábel, a töredék és törékeny manhattani magyarság, és az ’56-ot szívükön hordozók is nagyon jelentős embert veszítettek el.

Sokáig New York nem létezett számomra nélküle, ha betértem Manhattanbe. Kezdetben Pál László Bridgeport-i rádiós barátommal való kapcsolat volt biztosítéka annak, hogy Ernővel találkozom, hiszen zárkózott embert nehéz ajtónyitó kód nélkül elérni. A kapcsolatunk akkor erősödött fel, amikor  a Sulyok Dezső könyv kiadásán ügyködtek. A megjelenésig, majd a könyv közkinccsé tételének folyamatában kisebb-nagyobb aktivitással részt vettem. Gyakori találkozásunk helyszíne a Magyar Ház volt, ahol a Széchenyi Társaság vezetője, Rózsa Ákos kérésére jelent meg Ernő, aki Ákosnak sose mondott nemet, lévén televíziós szakember, mindig számíthatott rá, hogy megjelenését dokumentálja.

Még emlékezem a félelem éveire, a Kádár-korbácsos időkre: Egy 1986-os amerikai utamon kaptam a Hóka testvérektől ’56-os matricákat. Amikor hazajöttem, eldugtam azokat, annyira tartottam a politikai hatalomtól.

Emlékezem: 

Nézegettem pár napja a tőle kapott fotókat. Az egyiken Reagan elnökkel fog kezet, a másikon Trump elnökkel mosolyog, akinek a tanácsadó testületében ma is tag; a Kossuth szobornál (N.Y.) tartott beszédét dokumentáló kép, majd ugyanitt Pákh Imre mellett áll vitézi egyenruhában; fotók a családjáról, unokáiról; elismerő oklevelek; egy levél Kövér Lászlótól;  Áder Jánosnak a Lovagkereszt adományozásáról szóló oklevele… 

Kérdeztem:

– Mi lesz az életműveddel, könyveiddel, értékőrző dokumentumaiddal?

–  Hazaküldtem egy részét a Hatvani Könyvtárnak címezve, hogy továbbítsák a Széchenyi Könyvtárnak, a többit közvetlenül Pestre továbbítottam. 28 nagy méretű dobozba csomagoltam a dokumentumaimat, valamint 260 kisebb méretű dobozban néhai Sulyok Dezső: Magyar tragédia című könyvét! 500 darabot, amit az író születésének 100. évfordulójára adtam ki 1997-ben. Ebből korábban ingyen kiosztottam már 1800 darabot Magyarországon.

– Gondolom, célba talált az adományod!

– Ezek után megdöbbenéssel nyugtáztam, hogy egy évet meghaladta a diplomáciai utaztatás. Mindez azonban csak a kezdet volt. A folytatás: eltűntek a pótolhatatlan, felbecsülhetetlen értékű dokumentumok, köztük Sulyok Dezső írásai! Egy látnoki ember szellemi termékei! DE a politikai emigrációnk 55 évének dokumentációi is elillantak.

– A Hungarian Tomorrow/A Magyar Emigráció Központi Lapja/1956-1978/A Magyar Egység szolgálatában/Emigrációs kiadvány, melyet a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség adott ki, s igen sokat publikáltál bennük, azokkal mi lett?

– Azok is a küldemény részei voltak. 

– A magyar forradalomnak és szabadságharcnak egyik túlélője vagy  és a magyar megmaradás ügyének rendíthetetlen harcosa.  Nézzünk egy kis életutat!

– 1931. július 30-án születettem  Hatvan mellett, Galgahévízen. Budapesten a báró Wesselényi Miklós kereskedelmi iskolában érettségiztem, majd beiratkoztam a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára. Másodéves voltam, amikor 1950.október 2-án letartóztatott az AVH, majd többhónapos kínzásnak vetettek alá. Olti Vilmos vérbíró mondta ki az ítéletet: az államellenes összeesküvésért és izgatásért 5 év börtön! Az oroszlányi szénbányába vittek. 1953-ban amnesztiával szabadultam, de a pribékek nem engedtek sokáig szabadon, mert katonai besorozásom után 2 évi munkaszolgálatra vittek, ismét a bányába.

– Ezek szerint a forradalom hajnalán szabadultál!

– 1956 októberében az Aszódi Járás Forradalmi Bizottsága alelnökévé választottak és forradalmi- szabadságharcos szolgálataimat 1956. november 20-ig láttam el. A pufajkások és bolsevikok listájának elején szerepeltem, ezért nem volt más választásom, el kellett hagynom szeretett hazámat. Rövid ausztriai tartózkodás után Amerika fogadott be.

– Melyik városban kezdted?

– Itt éltem és tevékenykedtem, hogy mindenki lássa, hallja és olvassa: mi történik Magyarországon a Kádár rezsimben. A politikai emigrációs éveim nagy részét New Yorkban töltöttem el, több, mint 50 éven át szerveztem meg a forradalom tiszteletére az emléknapokat. A Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség egyik alapítója, a New York-i szervezet elnöke vagyok.

– És Sulyok Dezsőnek nem csak tisztelője vagy, hanem könyvkiadással is tisztelegtél előtte.

– Minden évben elmegyünk Sulyok Dezső évfordulót ünnepelni New Brunswickba. Az emlékmise után együtt maradunk és tervezgetünk, mi, akik vállunkon vittük Sulyok Dezső koporsóját.

A  temetésén én mondtam a búcsúbeszédet, kiemelve, hogy minden mozzanata harc volt az igazságért, a szabad, boldogabb Magyarországért, megvetett mindennemű szolgalelkűséget. Szebb magyar jövőt bevilágító fáklya volt. Mi igaz barátok lettünk, a korkülönbség ellenére is. Az ő szíve és vérének lüktetése a jó célok diadalra juttatásáért vert és pezsdült. A végsőkig hitt abban, hogy népünk kivívja a szabadságát.

A Bakács téren eltemetett forradalmárokat befedő földből hoztunk Dezső bácsi sírjára, hogy ebbe burkolózva álmodja tovább a nagy és szent magyar igazságot.  New Brunswickban került végső nyughelyére, a Szent Péter temetőben.

– Az otthoni hírek egyre hangosabban kezdtek arról szólni, hogy Hóka Ernő visszatért Magyarországra. 

– Romhányi László hazahívott, hogy az Amerikában felélesztett Szabadságpárt bontson zászlót Magyarországon is. Az aktivitásom belenőtt a politika áramába.

33 emigrációs év után hazahívtak pártalapítási célzattal. Nyolcvan éves koromban végre számot adhattam szeretett magyar népemnek mindarról, amit 1950 októberi letartóztatásom óta a szebb és boldogabb jövő érdekében tettem, társaimmal karöltve,  a Magyar Szabadságpárt kötelékében.

– Zökkenőmentes volt a belépésed, hiszen akkor még Kádár fél lábbal a hatalomban volt, mögötte a pufajkából munkásőr ruhába bújt egyedek őrködtek?

– Nagy nehézségek után Bécsben kaptam meg a magyar vízumot. Többen indultunk Amerikából, de sokat nem engedtek tovább, köztük Pongrátzot sem. 1989. június 11-én mentünk át kocsival a határon. Mikor átértünk, lehajoltam, megcsókoltam a földet. Testvérem, Józsi, Hatvanban aktív bíró volt, nem akarta velünk kompromittálni magát. Első utam Galgahévízre vezetett, a temetőbe és a  szülői házhoz. Délután a Jurta Színházban folytattam.  Barátok, rokonok is ott voltak. Írott beszédem 45 percig tartott. Egy órás kérdés-felelet következett.  Itt születtek meg a régi pártok és az újak. Romhányi azt mondta, ez jobb beszéd volt, mint Viktoré a koporsó mellett. A liberális baloldali lapok annak alapján, amit ott elmondtam, belém kötöttek. 

– Megnéztem a 2006-os beszédedet, amit New Yorkban mondtál, te sem voltál kíméletes velük, igen keményen fogalmaztál.

– Igen, Itt szókimondó szabadságtörekvések hangja szólt mindenkor New Yorkban. Azt mondtam, ami nyomta a szívemet: 50 delegáció van otthon, köztük királyok, hercegek, grófok mennek a gyilkosokhoz ünnepelni Budapesten a mi forradalmunkat! Mi emigrációban élünk, odahaza bajtársaink harcolnak a létezésükért. Azokhoz kellene a delegációnak menni, akik a harcokban ott voltak, akiket leszorítottak, bekerítettek, meglőttek, megnyomorítottak egy életre. Most olyanokhoz mennek gazsulálni, akik az ország megszállói. Olyan elnökök kerülnek miniszteri, sőt miniszterelnöki pozícióba, akik csak szégyenei lehetnek egy 1000 éves kultúrnépnek. Védenünk kell a templomainkat is, mert azokat is szét akarják verni. Mi semmi mások nem akartunk lenni itt, Amerikában, mint ezektől független szabad magyarok. Amíg a szívem dobog, én azt a forradalmat viszem és élem. Elmentünk az 52. utcába, a Magyar Konzulátus elé, ahol nem svédasztalos fogadás várt. Odamentünk azok elé tüntetni,  akik szüleink  és a magyar nép vagyonán dúskálnak és partiznak itt. Mi a megkeresett, keményen megdolgozott pénzünkkel hazát szolgálunk, de a véleményeinket megkapják. Szégyelljék magukat, akik szétverték a szent forradalmunkra emlékezés New York-i lehetőségét. 

• Küzdelmes, de sikerekben gazdag pályád során milyen nagyobb sérelmek értek még Amerikában és odahaza?
• Azt kell mondjam, nagyjából azonos mértékben kaptam hideget és meleget is. New Yorkban megdöbbentett az a széthúzás, mely ’56 eszméjéhez méltatlan. Sokan akartak és akarnak itt vezérek lenni, pedig a forradalmat csak képeskönyvekből ismerik. Odahaza nagy kudarcnak élem meg, hogy nem sikerült a Corvin-közi 56-os múzeum megvalósítása. Ide-oda dobálták a kérésünket, ami szép lassan kifakult. 2001. október 21-én levelet intéztünk a miniszterelnöknek, hogy az 1956-os Világszövetség nevében felterjesztett forradalmárok sem elismerő oklevelet, sem szabadságérmet nem kaptak.  Eközben a kormány kiosztott tizennégyezer emléklapot és érmet, de vajon kiknek? Sajnálatos, hogy azok az úgynevezett ötvenhatosok kerültek előre, s nem a valódi szabadságharcosok. Ők százmilliókat kapnak, mi pedig a vidéki kegyhelyre és kápolnára, valamint az ifjúsági táborra  egyetlen fillért sem.
• De te is kaptál ezt, meg azt…
• Én is megkaptam az elismerést a munkámért: Kuncze Gábor  belügyminiszter rendőrei megbilincseltek, mert nem hagytam, hogy a magyar zászlót diszkriminálják. Míg odahaza voltam, kaptam négy infarktust, mert akartam valamit tenni a bajtársaimért. Mindörökké bánt a hátrányos megkülönböztetés, ami minket ért.
• Kisgazda tisztségviselő is voltál…
• Voltam… 1992-től a Független Kisgazdapártban országos alelnök voltam, de Dr. Torgyán József a Párt-alkotmány rendelkezéseit semmibe véve onnan eltávolított.
• Mi a hitvallásod??
• Fogjuk meg végre egymás kezét! Mindazok, akik nem vétkeztünk soha sem az isteni, sem az emberi törvények ellen, de különösképpen nem vétkeztünk soha a  szenvedő és kiszolgáltatott magyar nép ellen, meg kell törjük végre a magyar nép ellenségeinek romboló tevékenykedéseit!

Az 1605. Second Avenue, Suite 4. N. lakásán lehúzták a redőnyt, valaki már nem akarja nézni a lent dúló forgatagot, amelyben már csak elvétve tűnik fel egy-egy magyar. 

Szíki Károly